Kérjük, hogy a Magyarországról utolsóként távozó orvos oltsa le a villanyt

A napokban nagy médiavisszhangot keltettek ezek az adatok:

„Az idei első fél évben 324 orvos, 78 fogorvos, 327 egészségügyi szakdolgozó és 19 gyógyszerész kért hatósági bizonyítványt külföldi munkavégzéshez. Egy évvel korábban, vagyis 2016 első felében a külföldre távozó orvosok száma 400 felett volt, a fogorvosok száma pedig valamivel száz feletti – derül ki az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) legfrissebb adataiból. 2016-ban egész évben 823 egészségügyi dolgozó kért külföldi munkavállaláshoz engedélyt. Ezenfelül további 208 külföldi állampolgárságú, de Magyarországon végzett szakorvos is kért hatósági bizonyítványt külföldi munkavégzéséhez.”

Tehát 6 hónap alatt 402 magyar orvos és 208 külföldi állampolgárságú, de Magyarországon végzett orvos kért hatósági bizonyítványt külföldi munkavállaláshoz, azonban azt, hogy valóban külföldre távozott-e, ebből az adatból nem tudjuk megállapítani. De bármilyen hihetetlennek tűnik, az a helyzet, hogy azt sem tudjuk, valójában hány orvos dolgozik Magyarországon.

Vannak egymástól független rendszerek, nyilvántartások, mint például a Magyar Orvosi Kamara (MOK) tagjainak száma, hiszen minden Magyarországon praktizáló orvos számára kötelező a tagság. De azt, hogy a kamarai tag esetleg csak munkaideje egy részében dolgozik az országban, vagy akár már külföldön dolgozik, de nem szüntette meg a tagságát, vagy gyermekével otthon van, azt nem tartják nyilván.

Elvileg minden munkahelyen, vállalkozásban jelenteni kell az ott dolgozó orvos adatait az ÁNTSZ felé, de épp az EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) indulásakor derült ki, hogy a nyilvántartási adatokban sokszor olyan orvos szerepelt, aki már nyugdíjas, vagy már nem Magyarországon dolgozik. Szokták úgy is megbecsülni az orvosok számát, hogy hány „aktív pecsétszám” van, azaz hányan írnak receptet. Nos, ez sem pontos, nagyon sok orvos nyugdíjasként, vagy nem közvetlenül a betegellátásban dolgozóként is ír vényt a családtagjainak, saját magának, sőt, azok, akik csak részmunkaidőben dolgoznak itthon. Az ő „receptaktivitásuk” felfelé torzít, a pecsétszám alapú lista így több orvost mutat. Olyan, orvos, aki betegellátásban dolgozik és senkinek (saját magának) sem ír receptet, elvétve akad.

Van még egy kimutatás, amihez némi magyarázatot kell adnom. Az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók folyamatos továbbképzésre kötelezettek, úgynevezett továbbképzési ciklusokban kell számot adni a tudásukról, ennek alapján újítják meg 5 évente a működési igazolványukat, ennek alapján készült az alábbi adatsor:

„2015-ben az érvényes működési nyilvántartási ciklussal rendelkező egészségügyi dolgozók létszáma 140 212 volt, közülük az orvosok (30 063 fő) és az egészségügyi szakdolgozók (96 356) képezik a két legnagyobb kategóriát.”

Ez egy korrekt jelentés adata, de fenntartással kell kezelni, mert az, hogy valaki rendelkezik érvényes nyilvántartási ciklussal, nem jelenti azt, hogy aktívan, a magyarországi egészségügyben dolgozik.

Sok helyen, sokféleképpen vezetnek rólunk listát, de megbízható, pontos adat nincs. Engedjük hát el a konkrét számokat, nézzük a folyamatot távolabbról:

Biztosan tudjuk, hogy a Magyarországon dolgozó orvosok, szakdolgozók létszáma évek óta, még ha lassuló ütemben is, de csökken.
Döntően a derékhad, a már önállóan dolgozó, erejük teljében levő fiatal szakorvosok hagyják el az országot.
Ez negatív üzenet a szakorvosjelölteknek, hiszen azt látják, hogy nekik sem lesz biztos életpályájuk itthon.
Az is látható már, hogy ez az egyik legfontosabb oka annak, hogy az itthon dolgozók átlagéletkora nő: „Az egészségügyi dolgozók körében is általános az idősödés problémája, az orvosok átlagéletkora 49,31 év, minden második orvos 50 év feletti; a szakdolgozók átlagéletkora 44,08 év.”
Tudjuk, hogy a képzés nem elég a pótlásra, a frissen végzettek száma nagyjából megegyezik a távozók számával, így nem tudják pótolni az összes, a rendszerből egyéb okokból (pl. nyugdíjba vonulás, elhalálozás miatt) kiesőket.
Minden távozó kolléga munkáját a maradóknak kell elvégezni, sokaknak ez az utolsó csepp a pohárban, elindul a dominó-effektus.
A szakdolgozók hiánya az ápolás elégtelenségén túl közvetlenül is ront a helyzeten, hiszen az orvos kényszerül szakdolgozói munkát végezni, ezzel is csökken a betegeivel tölthető ideje.

Vajon visszajönnek-e a kollégák?

Sajnos nem. Ma már az az általános gyakorlat, hogy a kitelepülő orvos egész családját várják és segítik, a nyelvtanulástól kezdve a lakás- és óvodakeresésig, bankszámla-nyitásig. Felépítik az új életet az új „hazában”. Van arra is példa, hogy valaki hazajönne, de nem fogadják itthon szívesen a visszatérni szándékozót. Ismerek olyan kitűnő kollégát is, aki végül csak a magánegészségügyben tudott elhelyezkedni, pedig nem ez volt a szándéka. A fentiekből, konkrét számadatok nélkül is tisztán látszik, hogy a helyzet folyamatosan romlik.

Miért mennek el az orvosok?

„Az orvoselvándorlás legfontosabb okai (Hárs–Simon tanulmánya alapján):

jobb karrier és kereseti lehetőségek
magasabb presztízs
jobb munkakörülmények és életminőség
szakmai fejlődés lehetősége, továbbképzés biztosítása
részvételi lehetőségek biztosítása kutatásokban
biztonság és kiszámíthatóság (szakmai
szempontból is)
a szakma eszközellátottsága
munkakörnyezet és munkahely állapota
a munkaidő jobb összeegyeztethetősége a magánélettel”

(infojegyzet, 2017/90. ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA, 2017. november 16.)

Ebből a felsorolásból jól látszik, hogy bár nagyon lényeges, de messze nem az egyetlen ok a magasabb bér. Van azonban két nagyon lényeges szempont, ami nem kapott kellő hangsúlyt ebben az összeállításban. Az egyik a hálapénz rendszer (erről részletesen itt). A fiatal orvosok nem tudnak, nem akarnak így dolgozni. Tisztességes, kiszámítható bért, tiszta, átlátható viszonyokat szeretnének. Igazuk van.

A másik ok a magyar egészségügyben megkövült anakronisztikus, feudális, hierarchikus rendszer, amit ugyancsak nem tudnak elfogadni, elviselni a fiatal kollégák. Ebben is igazuk van.

Van-e megoldás?

Az ágazati béremeléssel elindult ugyan egy folyamat, de – főként a szakdolgozók tekintetében – ez túl lassú, és már most szinte értékét vesztette a minimálbér emelkedése miatt. Sokan mondják, hogy nincs többre forrás. A jelenlegi pazarló rendszerben valóban nincs és nem is elég csak a pénz. Az egész struktúrát kell átgondolni, átalakítani, betegközpontú, átlátható, tiszta működésűvé, a mai megváltozott körülményeknek megfelelően. A jelenlegi zavaros, különutas, korrupt rendszerből valóban minden pénz elfolyik. A bérrendezést szintén egy átgondolt, megtervezett, koherens rendszerben kell megvalósítani.

Elfogadhatatlan az a kapkodó ötletelés, amellyel időről időre kiemelnek egy csoportot a rendszerből. Hogy csak egy példát mondjak: a rezidensek itthon tartására egy ösztöndíjrendszert alakítottak ki. Már az is érthetetlen, hogy egyetemet végzett, teljes munkaidőben dolgozó felnőtt emberek „ösztöndíjra” kell, hogy pályázzanak – ezt kapják kiszámítható munkabér helyett –, ráadásul ehhez bizonyos „röghöz kötést” is el kell fogadniuk. Ez nem számít bele a nyugdíjba, nem lehet rá hitelt felvenni stb. Ugyanakkor emiatt előfordul, hogy idősebb szakorvosok kevesebbet keresnek, mint a fiatalabb, szakorvosjelölt beosztottaik. Így biztosan nem lesz pozitív az eredmény.

Remélem, hogy nem kell leoltani a villanyt. Csak egy kérdés maradt: van-e, lesz-e a politikának elég bátorsága az újratervezéshez?

Kövesse a Magyar Narancs egészségügyi blogját! Materia Medica – minden szerdán a magyarnarancs.hu-n.